hülyének nézve

2011.01.03. 20:39

nem ma kezdődött. karácsony másnapján már sikerült egyet villanni, és másnap úgy összeveszni, hogy szilveszterig csak a szigorú távolságtartás uralta a viszonyt, kizárólag a munka volt a beszélgetések témája.  én elhúztam volna ezt az (egyébként kényelmes) állapotot akármeddig, de közbe jött az év vége, amire vannak ilyen szabályok, hogy haragot nem viszünk át az újévbe. ezért aztán 31-én este felhívtam, hogy boldog új évet kívánjak, és nyilván nem kötöttem az ebet a karóhoz azzal, hogy kelletlenkedem a telefonban.

aztán ma egyből mondtam, hogy el fogok mondani valamit, amire vagy mond valamit vagy nem, de ezzel a dolog részemről le lesz zárva. nincs közöm ahhoz, hogy kivel kúr, hogy kivel teszi bonyolulttá az életét, de - miután fél éven keresztül néztük hülyének a barátainkat - azt nem szeretném, hogy engem is hülyének nézzen.

fasza jó kis beköszönés, minden ember a halál faszára küldene el egy ilyen antrée után, és persze ő is megsértődött. és próbáltuk lefuttatni a részleteket, de közbe szólt az élet, egy másik barátunk ellopott bringájával kellett foglalkoznunk. persze mondtam, hogy miért gondolom azt, hogy hülyének néz, de témát kellett váltanunk.

aztán egy régi baráttal leveleztem, aki pocaklakó-látogatóba ment egy kollégához. váltottunk néhány mélt, de nem sikerült összefutnunk: én hazajöttem, értük (most derült ki hogy már GYEREKE van!!!!) meg  ment a gyerek apja.

viszont hoztam haza az itthoni laptophoz kábelt ( 3 ropi lesz, megérte), meg vettem néhány üres dvd-t a törpélnek filmet kiírni.

aztán este beköszönt klári (így hívják a kollégát), egy kicsit mismásoltunk.

most meg az atv megy.

kikapcs. kedves naplóm.

A bejegyzés trackback címe:

https://robyblog.blog.hu/api/trackback/id/tr392558313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása